Laptop Café Blog - Laptop, tablet, netbook használat és javítás, tippek, ötletek - Laptopszerviz Pesten és Budán

Virtuális háziállatot is tarthatsz

2018. június 02. - laptopcafe

Mire jó a HoloLens

hologram haziallat

A Windows 10-es operációs rendszert használó laptop és asztali gép tulajdonosok már találkozhattak a Mixed Reality Portal nevű alkalmazással. A kamerák által felvett valósidejű képet vegyíthetjük a digitálisan létrehozott tartalommal, s ennek segítségével pedig könnyebbé válhat a legtöbb munkafolyamat és az oktatásban is hasznát vehetik. A kevert valóságot a gyakorlatban a Microsoft által fejlesztett HoloLens sisak segítségével tudjuk kiaknázni, mely egyelőre meglehetősen drága mulatság. Az első információk szerint az eszköz, a hozzá tartozó szoftverrel együtt több millió forintba is kerülhet, ha azonban figyelembe vesszük azt, hogy egy lakberendező a bútorok mozgatása nélkül tudja a helyszínen berendezni a szobát, és nem kell fölöslegesen vásárolni, a megrendelő a helyszínen láthatja a végeredményhez közeli képet - akkor máris olcsónak tűnhet a felszerelés.

Hologram a gépben

A Microsoft leírása szerint a HoloLens hologramokat készít, azaz tárgyak, élőlények háromdimenziós képét, melyet a megfelelő szoftverek segítségével animálhatunk is. A különböző érzékelőkkel kiegészített sisak segítségével mozdulatainkkal tudjuk alakítani a digitális berendezést.

A térben megjelenő hologramokkal ellentétben a HoloLens által generált képek jó kontraszttal és fényerővel jelennek meg, tehát valósághűnek tűnhetnek, egészen annyira, hogy a konyhában bóklászó digitális kutyusról elhihetjük, hogy életünk részévé vált, hiszen a sisak hangokat, zenét is reprodukálhat. A HoloLens két beépített hangszórója alkalmazkodik a környezet zajaihoz, így téve még valóságosabbá az illúziót. Ha az eszköz ára lecsökken a könnyen megvásárolható szintre, egy új tamagocsi-mánia kezdődhet.

hololens szervizHogyan működik a kevert valóságban a hologram?

A HoloLens által létrehozott digitális 3D-s kép a néző szemszögéből mindig egyazon helyen látható. A térben mozogva a hologram körbájárható és több perspektívából is megszemlélhető. Ha elhagyjuk a helyiséget, visszatérve újra az eredeti helyén találjuk a hologramot, vagy a mesterséges intelligencia által meghatározott pozícióban.

Zavaró az információs hologram?

A HoloLens segítségével használhatunk úgynevezett ragaszkodó hologramot is, ezek követik a felhasználót, fontos információkat jeleníthetnek meg, vagy csak rendelkezésre állnak szükség esetén. Az ilyen hologramok kétféle módon jelenhetnek meg. Korábban a „display-locked”, tehát kijelzőhöz ragasztott üzemmódot alkalmazták a programozók. Ilyenkor a rögzített digitális kép a látómező meghatározott pontján helyezkedett el statikus módon, de ez zavaró a felhasználók számára.

hologram-zona.pngA kutatások és tesztek alapján a hologramok „body-locked” üzemmódban helyezkednek el, azaz a felhasználó közvetlen környezetében, nem a szemünk előtt, hanem a testhez viszonyítva foglal el egy adott pozíciót, így csak akkor látható, ha direkt rá nézünk. Az optimális az, ha 1,25 és 5 méteren belül látjuk a hologramot a valóságos térben.

Játék és a hologram

A HoloLens-t rengeteg szakmában hasznosíthatják, a dizájnerektől kezdve az orvostudományon át a gépjavító szervizekig, mégis a gamer alkalmazása lehet a legizgalmasabb. Az üres szobába varázsolhatunk szörnyeket vagy egy gyönyörű esőerdőt, de egy üres asztalon pingpongozhatunk vagy sakkozhatunk is a segítségével.

A Microsoft kevert valóságú megjelenítője már kapható, de vajon mikor érünk el arra a szintre, hogy minden háztartásban legyen egy vagy több ilyen kütyü?

A poszt a Microsoft dokumentációja alapján készült.

Virtuális háziállatot és egyéb élőlényeket is tarthatsz otthon a laptop segítségével. Néhány további, érdekes téma olvasásra: kijelző javítás, laptop szoftver karbantartás, Microsoft eszközök, számítógép szerviz.

A bejegyzés trackback címe:

https://laptopcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr1814015634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
LAPTOPCAFÉ - www.laptophardware.hu - Laptop szervíz Budapest - 13. kerület: Angyalföld. Webáruház és szakszerviz Pesten és Budán - Notebook alkatrészek minden típushoz. Ingyenes laptop kijelző csere, javítás. Szerelési tippek - kijelzőcsere házilag. Vírusirtó program telepítése hotdozható számítógépre. Akkumulátor töltő, billentyűzet minden laptoptípushoz. További kulcsszavak Google kereséshez: PC meghibásodás - laptop_töltő - laptop_szervíz - számítógép megjavítása Budapesten - Béke út, Fehérvári út - szakszerű kiszolgálás